Egy saját történetünk, hogy miért érdemes velünk tartanotok és majd tőlünk tanultok

Néhány évvel ezelőtt Johnny tartott egy nagyon interaktív online előadást a triatlon csapatának a hatékony frissítésről a sportban, amiben a tudományos információkat rendkívül gazdag gyakorlati példákkal egészítette ki. 

Az előadás annyira magával ragadó volt, hogy a frissítés és a hűtés legfőbb tudnivalóira még most évekkel később is emlékszek. Akkor azért vettem részt az előadáson, mert a családomat szerettem volna támogatni a legnaprakészebb ismeretetekkel ebben a témában. Akkor még nem sportoltam aktívan, és nem találtam meg azt a sportot, amit életvitelszerűen, fenntarthatóan be tudok építeni az életembe. 

Kicsit több, mint két éve viszont megtaláltam ezt a kedvenc sportot, aminek minden egyes alkalmát csodaként élek meg, az állva evezést (SUP). 2022 nyarán egy olyan versenyen indultam, ahol 12 km-es “light” és 21 km-es “ultra” távon lehetett evezni. Számomra nem volt kérdéses, hogy a 21km-en indulok a harmadfokú hőségriadó ellenére. Tudatosan és higgadtan készültem: kombináltam az eddig megszerzett sport és önismereti tudásomat a Johnny előadásán megszerzett tudással. Pontosan tudtam, hogy itt a frissítés és a hűtés lesz a kritikus pont. 

A végeredmény pedig az lett, hogy egyedüli nőként indultam ezen az “ultrának” meghirdetett 21km-es távon és élményekkel gazdagon, sikeresen teljesítettem azt bőven a szintidőn belül. Ez a teljesítmény erőt ad a mindennapokra is, és az élet más területein is. Ráadásul egy ilyen rendezvényen a támogató, sportos közösség ereje szintén erőt ad. 

Egy ilyen sportos esemény tökéletes példa lehet a fizikai, mentális és társas jóllét megtapasztalására.

Miért tanulságos ez a történet?

  • Mert nem tudhatod, hogy a nálunk megszerzett tudásra mikor lesz szükséged az életben, a sportban, vagy a munkádban.
  • Mert a tudást, amit átadunk, abban valós és eredményes gyakorlati tapasztalataink vannak.
  • Mert segítünk abban, hogy jobban megismerd önmagadat és az utat, amit az életedben és a sportban be szeretnél járni.
  • Mert abban is tudunk segíteni, hogy megtaláld azt a sportot, amire igazán vágysz, de még nem kezdted el, vagy, hogy motivált maradj a jelenlegi sportodban, azonban nem kell feltétlenül versenyszerűen űznöd azt.
  • Mert holisztikusan látjuk az életet és benne a jóllét jelentőségét: kiemelt szerepe van a sportnak, az aktív életnek, a mentális jóllétnek, míg az élet többi területe a munka mellett szintén jelentőséggel bír.
  • Mert az értékekre, hatékonyságra, gyakorlatiasságra, valós eredményekre, struktúrára és egyensúlyra helyezzük a hangsúlyt.

Tartsatok velünk!